Saturday, May 02, 2009

SZKT Nyílt Nap 2009.

2009. május elsején a szegedi trolibuszüzem 30 éves fennállásának alkalmából minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkező nyílt napot rendezett a Szegedi Közlekedési Társaság. Idén a Szegeden őshonos járművek mellett vendégművészek is felléptek, köszöntve a szegedi trolikat. Egy ilyen jónak ígérkező eseményt természetesen nem hagyhattam ki, és mivel a fényképezőm is velem volt, következzék egy kis képes beszámoló.

A Pulcz utcai villamos kocsiszín felé sétálva már voltak jelei, hogy valami készül. Az 1-es villamos vonalán félóránként indultak a nosztalgiavillamosok, melyek a rendezvény napján ingyenesen szállítottak mindenkit.


Az első képen a tavaly újjászületett 12-es nosztalicska látható a ma még békés Kossuth Lajos sgt. - Rókusi krt. csomópontban. A nyáron itt komoly építkezések kezdődnek majd, hogy kialakítsák a 2-es villamos kiágazását, illetve a közúti forgalom számára egy jelzőlámpás körforgalmat is építenek.

10 órakor kinyíltak a kapuk, és egy rövid tájékoztatót követően elindulhattunk befelé. Mint látható, szép számú érdeklődő gyűlt össze, ami miatt nem is sikerült egyben tartani a népet a kocsiszín bejárása során. A nyitott szerelőaknák és a sok gyerek miatt ezt egy kicsit veszélyesnek éreztem, az pedig kimondottan felháborított, hogy egyesek alkatrészlopkodás céljából próbálták kihasználni a helyzetet...


A tárolóvágányokon régi szegedi iparosok között egy új jövevény is álldogállt. A 207-es ex-potsdami kocsi szétbontását már megkezdték, ha minden igaz, 212-es pályaszámon fog majd forgalomba állni.


A 207 mögött a 656-os várja sorsa jobbra fordulását. A Közlekedési Emléktár Alapítvány nosztalgiavillamosa lesz gyártáskori állapotában felújítva, de addig még nagyon sok munka lesz vele.


A még aktív Bengálik mögé dugva a Szegedre került UV-pót is megtekinthető volt, igaz, a járművek nagy részével ellentétben csak kívülről.


A 205-ös KT4 épp aknára volt állítva, és ezt a lehetőséget sokan kihasználták néhány szokatlan fotó készítésére. Az biztos, hogy általában senki sem szeretne ebből a szögből találkozni egy villamossal, de egy nyílt napon sokminden előfordulhat.


A hivatalos program a villamos kocsiszín után a reptéren folytatódott, mivel Szegeden ezt is az SZKT üzemelteti. Én ide nem mentem ki, de azért megnéztem, milyen járgányokkal szállították az érdeklődőket.


Két SZKT-s busz mellett ez a veterán Ikarus volt a kínálat. Az SZKT egy Ik417-est, és háromtengelyes MB Citaroját állította ki a reptéri járatra.


Mint már írtam, én nem mentem a repülőtérre, inkább elindultam visszafelé, az 1-es rókusi végállomása felé. Útközben találkoztam a másik potsdami jövevénnyel is, mely a kocsiszín hátsó részén várja, hogy magára ölthesse az SZKT színeit.


A kocsiszín megtekintése után úgy gondoltam, itt az ideje kicsit villamosozni. Irány az Indóház tér a 12-essel, amely itt éppen Rókus pu. végállomáson napfürdőzve várja következő indulását.


Visszafelé csak az Anna-kútig jöttem, onnan nyolcassal irány a Csáky utcai trolitelep. De előtte még lefényképeztem az utolsó sárga szegedi Bengálit, a 813-ast.


A trolitelepen az SZKT szinte minden gumikerekű járműtípusa megtekinthető volt, így most az unalmas felsorolást mellőzve csak az érdekesebb dolgokról rakok be néhány képet. Kezdetnek itt van néhány Csehországból származó Skoda 21AB, melyek trolibuszként való reinkarnálódásukat várják.


Az SZKT legújabb trolibusza, a T-864 psz. Citaro is bemutatkozott.


A vendégségbe érkezett járművek is kívül-belül megtekinthetőek voltak, valamint a telepen körözgettek, így utazni is lehetett velük. A 386 psz. Solaris és a 346 psz. MAZ Debrecenből...



...az 573-mas ZIU-5 és a 600-as Ik260T pedig Budapestről érkezett.



A szegedi trolik közül kiemelkedett az immár nosztalgiajárművé alakult és visszapirosodott 505, illetve az ünnepi alkalomra ünnepi matricával feldíszitett T-707.



A T-705 még szegedi társaival ünnepelt, de már új színeket viselt magán. Hamarosan indul új otthonába, Bulgáriába.


A trolitelep új csarnokában megtekinthető volt az az Ik60T is, melyet az SZKT a BKV színeiben állít helyre, és várhatóan mindkét város utcáin megfordul majd.


Ugyanitt állt az első ARC troli, amely most már kezd formát ölteni. Kíváncsian várjuk a végeredményt, bár a magam részéről szkeptikus vagyok.


A csarnok előtt veteránjárművek társaságában álldogállt a DZA-700 rendszámú faros Ikarus.


Gonoszkodás ON.
A szegedi tömegközlekedést ismerők számára biztosan nem volt meglepő, hogy a veterán járművek között egy Skodának is kellett ácsorognia.
Gonoszkodás OFF.



A régebbi korokat képviselte ez a 2 lóerős közösségi közlekedési jármű, mely szintén kipróbálható volt.


Generációk találkozása, avagy omnibuszból a trolibusz.


Végezetül pedig: május elsejei felvonulók a Felső Tisza-parton.


Összességében egy nagyon jó napot tölhetett el minden érdeklődő a különböző telephelyeken, vagy éppen nosztalgiavillamosozva. A nap fénypontját viszont egyértelműen a trolis felvonulás jelentette, még akkor is, ha nem a legjobb helyet sikerült kiválasztani a fotómegállásra. Jövőre nem lesz kerek évforduló, de remélhetőleg ismét egy színvonalas programmal fog készülni a Szegedi Közlekedési Társaság.

Monday, April 13, 2009

Megkértek, hogy folytassam a blogot, hát megpróbálom, de nem ígérek semmit... Vissza kellene szokni a fotózásra...

Mivel új képek most nem nagyon vannak, de publikálatlan régebbiek bőven, ezért kutakodtam egy kicsit, és a tavaly nyári berlini kirándulásra esett a választásom.

Egy közlekedésmániás mivel is kezdhetné mással... Berlin új főpályaudvara teljes pompájában.




És a pályaudvar belülről. Nekem az első dolog, ami eszembe jutott leszállva a vonatról, az az, hogy BAROMI NAGY. (És a fele még nem is látszik - függőlegesen nézve. A vonatok a -2. és a 2. szintre érkeznek, a kettő között gyakorlatilag bevásárlóközpont van 3 szinten.) Figyelmesebbek észrevehetik, hogy van itt némi logikai bukfenc, ezzel a képpel kellett volna indítanom, de mivel a belső térről nem sikeredett egy elfogadható kép sem, kellett valami normálisabb az elejére. :-)





A pályaudvarról kilépve tobzódhatunk tovább a modern Berlin gyönyöreiben, ugyanis az első épület, amit megláthatunk, a kancellári kocka, avagy a berliniek ajkán a szövetségi mosógép.





A Berlini Fal nyomvonalát követve - melyet a városban így jelölnek - a pályaudvartól néhány perc alatt a Reichstaghoz juthatunk. Ehhez csak egy hídon kell átkelni.





Itt is van.





Ha innen továbbindulunk, a meggyilkolt zsidók szerintem kissé monumentálisra, és szocreálosan szürkére sikeredett emlékművéhez jutunk. Sok nagy betonkocka, háttérben a Potsdamer Platz épületei. (Az egykori Führerbunker helye egyébként alig egy-két utcára van innen, ma ott panel lakóházak állnak.)




Azért nem csak a csík emlékeztet a falra...



Tovább a fal nyomvonalán, már ahol nem éppen egy épület alatt tűnik el.



Viszonylag épen maradt szakasz, Niederkirchnerstrasse.



Városnéző Trabi van bőven.



Győzike-trabi a tetőn. :-)



Trabi és Fal.



Asszem ez sokak számára ismert tábla:



Úgy van, a Checkpoint Charlie!



Ostalgie - Nostalgie. Minden eladó:



Mára legyen elég ennyi, de igyekszem folytatni minél hamarabb, addig is tessék sürgetni, ha elfelejteném! :-)

Tuesday, February 05, 2008

Megjelent az Indóházban egy rövid szösszenetem, ezzel kezdetét vette a Közlekedési Emléktár Alapítvány sajtós jelenléte. Remélem beindul a szekér, a szerződésekkel lassan rendben vagyunk, itt az ideje elkezdeni a pénzgyűjtést. Az alapítványi blog fejlécében megtalálható számlaszámunk, ha úgy érzed, szeretnéd egy öreg síndöcögény újjászületését támogatni.

Saturday, February 02, 2008

Holnap irány vissza Pécsre. Ilyenkor valahogy egyáltalán nincs kedvem egyetemistát játszani. Persze aztán gyorsan belerázódok, de a három hét szünet alatt teljesen letompult az agyam.
16:30-kor indulás, de előtte még teszek egy kis kitérőt apával Temesvárra. Bár itt van egy ugrásra, soha nem léptem még román földre (mondjuk ez a rész nem éppen román föld, de ezt most hagyjuk), ezért nem kellett sokáig győzködni, hogy elkísérjem. Reggel indulunk, remélhetőleg délre már itthon is vagyunk, szóval tényleg csak villámlátogatás, de legalább nem ülök itthon. Különben is imádok így tekeregni mindenfelé, és ez most teljesen ingyen van, csak egy kicsit korábban kell hozzá kelni.

Friday, February 01, 2008

Folytatódik a kabaré, már ami a vasutat illeti.
Gaskó még mindig nem tudja eldönteni, mit akar, ez a sztrájk - nem sztrájk huzavona pedig mindenkinek a lehető legrosszabb. Főleg az utasoknak, na meg a vasutasoknak. az utas nem tud tervezni, a vasutas közutálat tárgya lesz, Gaskó meg röhög a markába. 2008, Magyarország...

Más: jól haladnak az alapítvány ügyei (kealapitvany.blog.hu/), ma elrendeztük a bélyegzőkérdést, és a könyvelő is talán alakul. Majd meglátjuk...

Thursday, January 31, 2008

Úgy vélem itt a legjobb alkalom, hogy újra elkezdjek írni. Holnap vasutassztrájk, hétfőn kezdődik a tavaszi félév... Tök jó minden így egyszerre.

ennek a sztrájknak semmi értelme. Egyetlen következménye az utasok jó nagy szívása. Szavem szerint kiküldeném Gaskó urat holnap reggel egy kis állomás-túrára, had lássa a nép, ki a felelős ezért.
Remélem ez a bebuzdulás is addig fog tartani, mint a múltkori.

Na, most megint jól felidegesítettem magam.

Friday, March 02, 2007

Lemaradtam az évszázad legszebb naplementéjéről. Basszus, basszus, basszus.
Engem is utólért az örökös fotósbetegség, egész héten nálam volt a gép, de ebben a fél órában nem... Így szokott ez lenni.
Azért kárpótoltam magam, de a lelki békém még nem állt helyre...






Friday, February 09, 2007

Sunday, February 04, 2007

Szegedi elveszett sinek